Fura történet a Mackó sajté. De itt az ősi változatra, a hatcikkelyes, pincér mackós termékre tessenek gondolni. Egy pihent pillanatban döntöttem úgy – hónapokkal ezelőtt –, hogy feltárom generációm ismert termékének karrierjét.
Nem gondoltam, hogy egy lehetetlenségekkel teli rémtörténet kellős közepébe csöppenek. Melyben még az a gyanú is fölmerül velem kapcsolatban, hogy ipari kém vagyok.
Kezdjük ott, hogy a Mackó márkanév a háború utáni fölborult tulajdonviszonyok zajos kényszerében született. Mackó csak azért lett (1953-ban), mert bizonyára nem lehetett Medve. Az ugyanis az 1905-ben alapított Stauffer és Fiai Részvénytársaság húzóterméke volt.
A cég 45 tavaszán ünnepelte (volna) fennállásának 40. évfordulóját, de a Répcelaki Sajtgyár gépei ekkor már szanaszét voltak. A hadiüzemmé nyilvánított objektumot a visszavonuló német és magyar alakulatok a kor szokásainak megfelelően szisztematikusan kifosztották.
A családi vállalat a harmincas években már kellően felfutott, Staufferék Németországba, Ausztriába, Franciaországba, Angliába, Lengyelországba, az USA-ba, Kanadába, Palesztinába, Belgiumba, Jugoszláviába és Csehszlovákiába exportáltak. Az 1936. december 31-én fölvett leltárban több mint 30 ezer kilogramm trappista sajtot, 50 ezer kiló ementálit találunk. Staufferék gyártottak rúdsajtokat, szalámis, fokhagymás sajtokat és dobozos termékeket ugyanúgy, mint ahogy egy mai multi teszi. A sajtkészítéssel kapcsolatos ismeretek sem változtak oly sokat, hogy annak részleteivel untatnánk a kedves olvasót (épp csak annyit jegyzünk meg, hogy Homérosz már az Odüsszeiában említ sajtot fogyasztó isteneket; a „juh”, a „fejni” és a „tej” szavaink finnugor eredetűek; száz évvel ezelőtt két-kétmillió fölött volt a marha- és a juhállomány a Trianon utáni Magyarországon – forrás: Dr. Naszádos István: A répcelaki sajtgyár története).
Az 1936-os sajtkészletben megtaláljuk a Schneeberg, a Romadour, a Gulyás és a Csikós dobozsajtok mellett diadalmas Mackónk közvetlen ősét, a Medve dobozsajtot is. A kor kedvelt terméke lehetett, mert amíg az összes többi ára darabonként 40 pengőfillér volt, a Medvéért 45-öt kértek. S miközben a Neser sajtból 179 darabot, a Gulyásból 723-at, a Romadourból 44-et írtak össze, a Medvéből éppen 4128 doboznyit tartottak raktáron.
Staufferék a 40 éves répcelaki jubileumot már nem ünnepelhették meg. Naszádos tanár úr finom szavaival élve: „A történelmi események rohamléptekkel közeledtek.” Még szerencse, hogy a szintén rohamléptekkel közeledő nyilasoknak a helyiek nem engedelmeskedtek, a gépeket nem vitték Németországba, hanem eldugták a környékbeli majorságokban.
